Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az aranyselyem: John Mack M.D.-interjú

2012.09.16
Fordította: Cooper
 
 
Az alábbi beszélgetés 2000 februárjában a The Golden Threat magazinban jelent meg.
 
 
GT: Most jött ki az új könyved – Passport to the Cosmos: Human Transformation and Alien Encounters (Útlevél a kozmoszba: Emberi átalakulás és földönkívüli találkozások) – de mielőtt rátérnénk, mesélnél pár dolgot magadról?
 
John: Pszichiáter vagyok, a felnőtt - és gyermekpszichiátriára, illetve pszichoanalízisre szakosodtam, de mindig is érdekeltek az emberi elme egyéb hozzáférhető területei, vagy mélypszichológiája – bárhogy is nevezzük –; olyan problémákra gondolok, amelyek nem csupán a pácienseket, hanem a rendelő szobán kívülre eső jelenségeket, eseményeket érintik, mint pl. etnikai konfliktusok, vagy az atomháború általi fenyegetettség. 
 
Az utóbbi, nagyjából 15 évben az úgynevezett transzperszonális pszichiátria iránt érdeklődtem, melynek egy olyan értelmezés szolgál alapjául, miszerint az emberi elme nem csupán egy agyi termék, hanem az univerzum egy olyan tényezője, amelyben az emberi lények közreműködnek, és amely nem az agyunkban lokalizálható. Annak ellenére, hogy az agyunk fontos szerepet játszik az információ és a kommunikáció folyamatának irányításában és feldolgozásában, a tudatnak, azonban, mégsem az elsődleges forrása. Ez a fajta álláspont tette lehetővé számomra, hogy olyan emberek felől halljak, akiknek a tapasztalatai nem igazán passzoltak anyagi világunk uralkodó nézeteihez, a tudományosan igazolható dolgokhoz. Amit az utóbbi évtizedben vizsgáltam - bár nagyon is valóságos abban az értelemben, ahogy szerintem a valóságot definiálni kellene, és nem feltétlenül pusztán anyagilag valóságos, mégis valóságos – soha nem fogadtam volna el, ha nem a transzperszonális pszichiátria területén dolgoztam volna, amely megnyitja az emberi elmét, egy tágabb meghatározást, a valóság egy szélesebb körű értelmezését megnyitva számunkra. Bármilyen meglepő, saját pszichém volt annyira nyitott az úgynevezett elrablásokkal kapcsolatban, hogy legalább meghallgassam őket. Nem éreztem szükségét, hogy azonnal elvessem ezeket a dolgokat, vagy beskatulyázzam egy olyan csoportba, melybe nem illenek. Röviden, a fejlődésem így tette lehetővé számomra, hogy komolyan vehessem ezt a munkát. Sok ember, aki azonnal elutasítja ezt a realitást, nem ment keresztül ezen a tudatot befogadóbbá formáló folyamaton. 
 
GT: Szintén megírtad az Abduction (Elrablás) című könyvedet, amelyhez számos emberrel készítettél interjút elrablásos élményeikkel kapcsolatban, igaz?
 
John: Igen, az volt az első könyvem ebben a témakörben, még 1994-ben került kiadásra. Ezek a 3-4 év alatt összegyűlt beszélgetések alkották a fő irányvonalat. Nagyjából 50-60 emberrel dolgoztam, akik főként amerikaiak voltak. Azóta már több mint 200 pácienssel volt dolgom, több külföldivel is, szóval úgy érzem, hogy szélesebb rálátásra tettem szert e jelenséget illetően. Ez nem azt jelenti, hogy pontosan tudom, miről is van szó, de legalább felszínre kerülnek bizonyos motívumok. Ezeket próbáltam felfedni utóbbi Passport to Cosmos című könyvemben. 
 
GT: Körvonalaznád nekünk a kutatásaid során kialakult elgondolásaidat?
 
John: Először is, az egyértelművé vált, hogy ez a jelenség nem korlátozódik csak az amerikaiakra, vagy a nyugati kultúrára. A könyvemben bemutatok dél-afrikai és brazil gyógyítókat, és beszélgetéseket folytatok sok-sok különböző országból érkező emberrel, akik ezeket tapasztalták; ez tehát nem pusztán repülőgép-technológiára orientált elménk valamiféle projekciója… egyáltalán nem. Lehetséges, hogy kultúránk a technológia egy olyan szintjét érte el, hogy képesek vagyunk UFO-kat és olyan technológiákat felismerni, melyeknek közük van az elrablásos jelenséghez, de ez még nem jelenti azt, hogy a nyugati elme termékéről beszélhetünk. 
 
GT: Volt már elrablásos élményed?
 
John: Nem.  És ez egy fontos tényező annak fényében, amit Barbara Marx Hubbard Tudatos Evolúciónak nevez; vagyis ha félreállítjuk az utunkban álló egónkat annyira, amennyire csak lehet, rálelhetünk rejtett, potenciális szerepünkre a tudatosság evolúciójában, a spirituális és emberi lehetőségek végtelen tükrében. Rámutat arra a képességünkre, hogy egy bizonyos fokig félre tudjuk rakni beszűkült, egoista, gazdasági motivációinkat, és ezáltal meghalljuk a tágabb, kollektív evolúcióban betöltött szerepünk személyre szabott hívószavát. Valahol mindannyian hozzájárulunk az egészhez, és az én helyem, hogy tanúként szolgáljak az olyanok számára, akik megtapasztalták ezeket a dolgokat, hogy híd legyek köztük és a kultúra fő irányvonala között, de nem közvetlen megtapasztalóként. Remélhetőleg egy igazán megbízható szolgálóként számolok be az emberek élményéiről, és emellett néha olyan helyeken tudok nekik hallgatóságot szerezni, ahol önmaguk révén nem kapnának publicitást, mert a kultúrán belül olyan pozíciót foglalok el, amely lehetővé teszi számomra, hogy utazzak velük, és a nyilvánosság előtt beszélhessenek, vagy szélesebb körben kapjanak érdemet írásaik. Egyszóval egy olyan személy vagyok, kinek tanúságot tevő szerepe kiterjeszti az üzenetet. 
 
GT: A könyvedben „szövevényes birodalomként” utalsz az UFO-k származási helyére. Kifejtenéd ezt a szövevényes birodalmat?
 
John: Igen. Mi, a Nyugaton, főleg mostanában, – és ez bizonyára nem igaz a távol-keleti filozófiákra, vallásokra, és az amerikai indián szellemiségre, és nem volt igaz a nyugati pszichológiára és spiritualitásra sem háromszáz évvel ezelőttig – az utóbbi pár száz évben abszolútként függetlenítettük az anyagi világot, ahogyan a pszichét és a lelket is. Meglehetősen elkülönítettük őket (ebben a világnézetben). Ezek nem alkotnak egészet, amint egyre több és több dolgot látunk. Ezért a nyugati filozófiában és pszichológiában valami vagy a fizikai, anyagi világban van, vagy az elme, a képzelet, a lélek, és a láthatatlan birodalmában; és ez a kettő egymástól különálló. Amit a nyugati tudat eme megkötése reprezentál, és meg nem enged, az a valamilyen ismeretlen eredetű, megfigyelőképességünket valahogyan kijátszó, másik dimenzióból érkező – akárhogy is hívjuk -, amit David Bohm például „Implicit Rendnek”, Grof pedig „holotropikus világnak” nevez, amely a teljességet képezi le, vagy azt is mondhatjuk, hogy a lélek világából ered. Sokféle meghatározása létezik. Ez a nyugati dichotómia azonban – amiről az előbb beszéltem - nem ad magyarázatot ilyesmire, ami egy másik birodalomból származik, amit én szövevényes birodalomnak nevezek; a láthatatlan, a negyedik, ötödik, vagy hatodik, vagy akárhányadik dimenzió. Lehet, hogy ezekből a dimenziókból ered és fizikai világunkban manifesztálódik. 
 
Tehát, ha a dolgok így állnak - hogy a finomabb minőség témájánál maradjunk -, ha ezek így működnek, a fizikai világban nem pontosan úgy nyilvánulnak meg, ahogyan azt a tudomány kézenfekvőnek veszi. Más szóval, amikor a tudomány egy betegség antibiotikummal való gyógyítását vizsgálja, bárkinek meg tudják mérni a lázát, szemügyre vehetik a vérkép alakulását, és a páciensek fizikailag bizonyíthatják, minden kérdést kizáróan demonstrálhatják, hogy jobban vannak. Egy nagy vihar esetében meg lehet számolni a házakat, amiket magával vitt. Ha állatokkal kísérleteznek, bebizonyíthatják, hogy mire képesek és mire nem képesek, és még hasonló dolgokat… Ellenben, a mi esetünkben, bár a fizikai megnyilvánulások látszólag valósak, nem elég markánsak ahhoz, hogy bizonyíthatóak legyenek. Mondok egy példát: Budd Hopkins és mások – sőt még én is találkoztam ilyenekkel – arra bukkantak, hogy az ilyen élményeket megtapasztaló emberek gyakran vérző orral térnek haza, vágásokkal a testükön, kisebb hegekkel, furcsa duzzanatokkal, amikről úgy gondolják, hogy a bőrük alá beültetett objektumok. Viszont ezek közül egyik sem – habár valóságos – elég erőteljes ahhoz, hogy megfeleljen a tudományos kritériumoknak; nincs arra bizonyíték, hogy a földönkívüliek ejtették a sebeket. Nem tudjuk tetten érni az idegeneket…Semmi sem teszi olyan bizarrá azokat a vágásokat, hogy azt mondhassuk, valami más okozta, és mivel a kultúránktól olyan távol áll ez az egész jelenség – idegen lények vagy valamilyen energia -, hogy inkább preferáljuk valami másnak a számbavételét. 
 
Tehát a szövevényes birodalomból (finomabb rétegekből) erednek, manifesztációjuk kényes jelleget ölt - de nem abban az értelemben, hogy a tapasztalók az élmény során nem lesznek túlzottan depresszívek, leterheltek; az nem eléggé finom és szövevényes -, hanem inkább azon képességünk értelmében, hogy képesek vagyunk-e feldarabolni, bebizonyítani, a tudományos feltételeknek megfelelően elég világosan dokumentálni a fizikai kimutathatóságot. Ebben az értelemben túl szövevényes, így tehát a kényessége kétértelmű.
 
GT: Segítenek nekünk valamiben az idegenek?
 
John: Hogy segítenek-e? Ez megint csak egyike azoknak az emberközpontú szavaknak. Bizonyára ráébresztenek minket valamire, és ennek az ébredésnek a következményei valóban jótékonyak lehetnek számunkra. Nem olyan közvetlenül cselekednek, mint amikor valaki a segítségedre érkezik a válladon cipelt súlyt megkönnyíteni. Ez az egész megint csak a tudatosságról szól. Lehet, hogy egyes emberek figyelmét a Földre irányítják azáltal, hogy bolygónk organizmusainak pusztulásáról mutatnak apokaliptikus képeket nekik oly módon, hogy azok mélyen megrázzák őket és onnantól felelősségteljes légi utasként viselkedjenek… Ez nem egy közvetlen beavatkozás a részükről. Az emberi tudatosságban lezajló változáson keresztül munkálkodnak. Ez egy újabb példa a finom és szövevényes útvonalra, melyet nem úgy kell érteni, hogy nem elég erőteljes, vagy energetikailag nem oly jelentős. Szövevényes és finom a durva materiális világ szemszögéből. 
 
GT: Mesélnél nekünk a jövőbeli terveidről?
 
John: Nos, ami jelenleg a leginkább foglalkoztat, az a rendhagyó emberi tapasztalatok messzemenőbb, kiterjedtebb kérdésköre; más szóval azok a jelenségek, amelyek nem illenek jelenlegi valóságfelfogásunkba. Társadalmunkban és a pszichiátria területén hajlamosak vagyunk problémásnak titulálni azokat az embereket, akik nem az ismerős és előírt tapasztalatokról számolnak be, és akik tapasztalatait a pszichopatológiának, a média befolyásának, vagy a kollektíva elvárásának tudjuk be, ahelyett, hogy azt mondanánk: „nos, ebben az élményben lehet valami, amit komolyan kell vennünk, ami önmagában is érvényes lehet”. Ahogy Alfred North Whitehead mondta: „Van egy előidéző a kozmoszban, és mi vevők vagyunk. Nem arról van szó, hogy egyszerűen mi hozzuk létre ezt az egészet belülről”. 
 
Az ilyen élmények teljes spektruma kelti fel tehát az érdeklődésemet: halál közeli élmények, emberek, akik gabonaköröket fedeznek fel, a parapszichológia egész területe, ahol egyértelmű a bizonyítéka annak, hogy a kollektív psziché valahogyan hatással bír a véletlenszám-generátorokra, és a jelenségnek nincsenek ismert mechanizmusai. Más szavakkal, anomáliákról van szó, melyek esetében a megfigyelő a fizikai objektumra fizikai kapcsolat nélkül fejt ki hatást. Az ima hatása, példának okáért… azok, akikért imádkoznak, úgy tűnik, hatékonyabban teljesítenek a kísérletek folyamán, habár egyikük sem tudja, hogy imádkoznak érte. A rendellenességek széles választéka áll előttünk, melyeket összegyűjtve úgy hiszem, egy olyan képet alakíthatnánk ki, amely végül teljességgel porrá zúzná a materialista világnézetet. 
 
Korábban említést tettél nekem Ramtháról… nos, a channeling egy kemény dió (Ramtha a channeling folyamatában közli tanításait, ekkor a megszállt test tulajdonosa kiköltözik a testből, és a közlő tudat teljes egészében birtokosa lesz annak – a fordító). Ebbe a témába nem ástam bele magam túl mélyen, mégis úgy gondolom, néha az igazán fontos információk az ehhez hasonlóan ismeretlen forrásokból származnak. A channeling különösen szemet szúr a nyugati materialista világnézetnek, mert ha nem hagysz helyet lelkeknek, isteneknek vagy olyan lények, melyek képesek kommunikálni velünk, ha nem fogadod el ezt az alapvető premisszát, akkor megpróbálni értelmezni a channelinget, mint az egyik anomáliát a tapasztalatokban, bizonyos furfangos feladat… Úgy értem, hogy meglátásom szerint a channeling,  int az emperi tapasztalásrésze, nem állja meg a helyét a valóságról, kommunikációról és kapcsolatról alkotott mainstream definíciók mezején. 
 
Szóba hoztad Ramthát, de én itt megállnék, mert vele együtt a „Tökéletesült Embereket” (A Teozófiai Társulat úgynevezett Mestereit – a fordító) és az „Emmánuel Közösséget” is egy kalap alá vehetjük. Mondhatni bővelkedünk a nem emberi lényekkel való érintkezésekben, melyeket channeling-nek, vagy szellemidézésnek hívunk. Ezek mind remek példái egy újabb anomáliának. Persze nem azért, mert világszerte páratlan jelenségnek minősülnek – más kultúráknak nem okozna ilyen fejtörést, mint a miénknek -, csupán a mi szemünkben furcsaság, mert nem férnek meg a kommunikációról alkotott alapvetően anyagi elképzeléseink mellett. Nincs bennük elektronika… és nem is rádióhullámok formájában érkeznek… 
 
[…]
 
Össze szeretném gyűjteni az ilyen, nyugati világszemléletbe nem illő dolgokat, hogy bemutathassam őket, és valamilyen besorolást nyerjenek, illetve létrejöhessen a szokatlan jelenségek taxonómiája; és szemléltetném, hogy milyen sok jelenségnek nincs helye még a materialista, mechanisztikus szemléletben. Azt hiszem, ez talán segítene átformálni a világnézetünket az univerzum – mint az igazolhatóságon túl elterülő rejtélyes dimenzióhalmaz – megértését illetően. Úgy gondolom, ez azt is jelenthetné, hogy felfedeznénk az alapvető, kreatív elvvel, a magasztos istennővel való összeköttetettségünk valódi természetét, ezzel együtt pedig újra felfedeznénk a Földhöz és az összes élőlényhez fűződő szakrális kapcsolatunkat is. Ez egyben megálljt parancsolna továbbá abban, ahogy most a bolygóval bánunk. A kutatásaim célját ebben látom: mélyebbre hatolni az anomáliák birodalmában, melyek bizonyos értelemben ott vannak közvetlenül a szemünk előtt, illetve megkísérelni mibenlétük és a világnézetünkre gyakorolt kollektív hatásuk ésszerű elrendezését. 
 
[…]
 
GT: Esetleg van még valami, amit hozzátennél a beszélgetésünkhöz?
 
John: Úgy gondolom, hogy ennek a furcsa jelenségnek a hátterében – persze csak a nyugati felfogásnak olyan furcsa, a bennszülött kultúráknak nem – egyfajta aggodalom áll; minket, a fajunkat illető kozmikus aggodalom, és aggodalom amiatt, ahogyan a földdel bánunk. Az információk, melyeket a megtapasztalók a szövevényes birodalomból hoznak, vagy az idegenektől – akárhogy is hívjuk őket -, következetesen a Földre összpontosítanak, arra, hogy a Föld szörnyű veszélybe került, és nem helyes, hogy ez az egy faj ilyen ütemben pusztítja el Isten munkáját, ilyen szédületes sebességgel semmisíti meg a többi élőlényt. Úgy tűnik tehát, mintha egyfajta visszacsatolást kapnánk a világegyetemtől, amely magunkhoz akar téríteni minket, amely rá akar ébreszteni, hogy mennyire nem vagyunk egyensúlyban a természet szövedékével. 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.